csak a gitáromat, meg egy doboz cigit

Ha mérges vagy rám ne mosolyogj...

Ha nem beszélsz velem nem tudok bocsánatot kérni...

Akkoriban úgy éreztem képtelen lennék szeretni bárkit is.

De mindennél jobban akartam, hogy engem szeressenek...

Arra számítottam, hogy mérges lesz azok után amiket mondtam.

ehelyett csak elszégyelte magát mint egy kisgyerek.

ha felidézem az arcát összeszorul a szívem.

ha akkor csak egy kicsivel is érettebben viselkedem és észreveszem milyen sebezhető,

talán minden másképp alakult volna?

Mondd csak... emlékszel még hogyan találkoztunk?

nyugodtan nevess ki de én hiszek a sorsban és az ilyenekben

és szerintem a sors rendelte úgy h mi ketten ott találkozzunk...

abban a pillanatban úgy éreztem,
menten elbőgöm magam.

nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért,
de a kezéből olyan melegség áradt,

hogy az még az én szívemet is átjárta...

nem is tudom minek nevezhetném azt az érzést
ami aznap este a hatalmába kerített.

nem volt ez szerelem...
a szívem sem akart kiszakadni a helyéről..

ez inkább volt, féltékenységgel párosult irigység,
felháborodottság..és ellenálhatatlan vágy...

még mostanában is elfog néha a nyugtalanság.
amióta együtt vagyunk minden nap olyan mintha egy álomban élnék.

ő túlságosan is káprázatos nekem...és bármennyire is próbálom úgy érzem sosem leszek képes elérni őt.

még mindig nem nőttem fel igazán, de már tudtam, hogy az élet nem lehet mindig tündérmese...

Ő mégis képes álomba ringatni...